Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz 1146 Budapest, Állatkerti krt. 12/A
Dátum: Ősztől
Idén, 2016. január 6-án ünnepeltük Fazekas Mihály magyar költő és botanikus születésének 250. évfordulóját. Részben ezért is esett választásunk méltán leghíresebb és szűnni nem akaró hatású Lúdas Matyi, egy eredeti magyar rege négy levonásban című elbeszélő költeményének feldolgozására. Ebben a sorban nem mi vagyunk az elsők, Balogh István színész, színigazgató, drámaíró, a 19. századi magyar színjátszás úttörője 1838-ban énekes bohózattá dolgozta át, művének bemutatója december 27-én volt a Nemzeti Színházban. Lúdas matyi | Nők Lapja. Őt követte egyik legnagyobb prózaírónk, Móricz Zsigmond, aki 1911-ben jelentette meg vásári komédiává átalakított Ludas Matyiját. Számon tartjuk még Deésy Alfréd 1922-ben készült némafilmjét, illetve az évtizedekig sikerrel vetített 1949-es Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezte klasszikust is, melyben Soós Imre játszotta a címszerepet. Ám ha eddig mindez ismeretlenül cseng, akkor már csak egy címet említenénk: Dargay Attila 1977-ben bemutatott egész estés rajzfilmje ma is friss, szórakoztató és talán meghatározó alkotása minden gyereknek és felnőttnek egyaránt.
- Nagycirkusz ludas matyi film
Nagycirkusz Ludas Matyi Film
10-19 óra
Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz
A boldog vég jegyében címszereplőnk aztán összejön a vezérállattal, aki ekkor már kifejezetten leányszemély. S a záróképben a többi lúd is egy-egy legénnyel alkot meghitt párost a levegőben. Nagycirkusz ludas matyi film. A történetnek e romantikus szála a produkció musicales jellegéhez passzol, amit a rendkívül eklektikus zenei egyveleg egyik vonulata teremt meg. A musicales betétdalok gátlás nélkül keverednek cigányzenével, népzenével, cirkuszi attrakció-, illetve tapsoltató zenével. Kunszt közbeni izgalomfokozóként még szinte free jazzes elemek is bekerültek a Szakál László szerezte kreatív és innovatív mixbe, amely jól megfelel a produkció kissé mértéktelennek mondható, rengetegféleséggel dolgozó szándékainak. A Harry Potter mindenízű drazséja lehet ilyen, mint a Nagycirkusz Lúdas Matyija. Biztos, hogy szeretik a gyerekek, a szülők pedig bízhatnak abban, hogy maradandó károsodást talán nem okoz.